Ne dohányozzon jóképű, aki már kilép


Kátya a ház régi barátja volt, nevelőnőnk, ő nevelt fel bennünket; amióta az eszemet tudom, ismertem és szerettem őt; Szonya a húgom.

Zordon, szomorú telet töltöttünk öreg pokrovszkojei házunkban. Hideg, szeles idők jártak, az ablakokat befútta a hó, majdnem állandóan be voltak fagyva, s nem lehetett kilátni rajtuk; jóformán egész télen nem mentünk sehová. Vendég is ritkán járt hozzánk, s aki jött, nemigen hozott jókedvet és derűt a házhoz.

ne dohányozzon jóképű, aki már kilép

Mindnek bánatos volt az arca, mind halkan beszélt, mintha attól tartana, hogy felébreszt valakit; nem nevettek, csak sóhajtoztak, gyakran sírtak, ha rám vagy a fekete ruhás kicsi Szonyára esett a tekintetük. A házban még jelen volt a halál borzalma, és szomorúsága még körülöttünk lebegett.

Anyuska szobája le volt zárva, s valahányszor este elmentem ajtaja előtt, félelem fogott el, és valami vonzott, hogy belessek a hideg, lakatlan szobába. Tizenhét esztendős voltam, s anyuskának halála évében az volt a szándéka, hogy felköltözik a városba, és bevezet engem a társaságba. Édesanyám halála nagyon lesújtott, de meg kell vallanom, szívbeli bánatom aki már kilép az az érzés is meghúzódott, hogy fiatal vagyok, szemrevaló legalábbis ismerőseim ezt állítjákés íme már a második telet töltöm hasztalan falusi magányban.

A tél vége felé a magány és az unalom már annyira nyomasztóvá vált, hogy ki sem bújtam szobámból, nem nyitottam ki a zongorát, de még könyvet se vettem a kezembe. Ha Kátya rábeszélt, foglalkozzam ezzel-amazzal, azt feleltem, nincs kedvem, nem bírom - de a önmagam leszokom a dohányzást, ha nincs akarata mélyén egy hang ezt kérdezte: "Minek?

És erre a "minek"-re nem volt más válasz, csupán a könnyek. Azt mondták, lefogytam, megcsúnyultam ez alatt az idő alatt, de még ez sem érdekelt. Már-már úgy láttam, egész életemet itt kell eltöltenem falusi magányban, tehetetlen fásultságban, amelyből egymagám nem tudtam s talán nem is akartam felrázni magam. A tél utóján Kátya komolyan aggódni kezdett értem, és elhatározta, ha törik, ha szakad, külföldre utaztat.

DOHÁNYZÁSRÓL LESZOKÁS könnyen?! - Teljes #könyvösszefoglaló

Ehhez azonban pénzre lett volna szükség, mi pedig úgyszólván nem is tudtuk, mi maradt ránk anyánk után; nap nap után vártuk gyámunkat, hogy megérkezzék, s tisztázza ügyeinket.

Márciusban megjött a gyámunk. Szedd össze magad, Masenyka - tette hozzá. Úgy szeret mindkettőtöket. Szergej Mihajlics szomszédunk volt, s megboldogult édesapámnak jó barátja, noha jóval fiatalabb volt nála.

Jövetele megváltoztatta terveinket, s lehetővé tette, hogy elhagyjuk a falut. Gyermekkorom óta szerettem és tiszteltem Szergej Mihajlicsot, és Kátya azért tanácsolta, hogy szedjem össze magam, mert tudta, hogy valamennyi ismerősünk közül Szergej Mihajlics előtt restellném a legjobban, ha előnytelen oldalamról mutatkoznék.

Nem is szólva arról, hogy házunkban mindenki megszokta és szerette, Kátyától meg Szonyától aki a keresztlánya volt a legutolsó kocsisig, az én szememben Szergej Mihajlicsot egészen különös jelentőséggel ruházta fel anyuskának egy aki már kilép tett megjegyzése. Azt mondotta egy ízben, hogy éppen ilyen férjet kívánna nekem. Akkoriban meglepődtem rajta, sőt kellemetlenül érintett; álmaim lovagja egészen más volt. Álmaim lovagja sovány és légies volt, halvány és mélabús, Szergej Mihajlics pedig javakorabeli, magas, vállas férfi volt, és úgy tetszett, örökké jókedvű; anyuska szavai azonban ennek ellenére erősen belém rögződtek, s már hat évvel ezelőtt, amikor tizenegy esztendős voltam, és Szergej Mihajlics tegezett, fogócskázott velem, és ibolyaszálnak nevezett, néha riadtan kérdeztem magamtól, mitévő legyek, ha egyszer csak fogja magát és feleségül akar venni.

Valamivel az ebéd előtt, melynek étrendjét Kátya krémmel, süteménnyel és spenótmártással egészítette ki, megérkezett Szergej Mihajlics. Az ablakból láttam, ahogy kicsiny szánján a ház elé hajtott, de mihelyt befordult a sarkon, besiettem a szalonba, és úgy akartam tenni, mintha egyáltalában nem vártam volna. Amikor azonban meghallottam az előszobában lába dobogását, erős hangját és Kátya lépteit, nem álltam meg tovább, és elébe siettem.

Kátya kezét fogta, s hangosan, mosolyogva beszélt hozzá. Amikor meglátott, elhallgatott, és jó ideig nézett, köszönés nélkül. Elfogódtam, és éreztem, hogy elpirulok. Hogy megnőtt! Hol van már az ibolyaszál? Egész rózsabokorrá fejlődött! Nagy kezével megmarkolta a kezemet, és olyan erősen, becsületesen megszorította, hogy szinte fájt. Ne dohányozzon jóképű hittem, hogy meg fogja csókolni a kezemet, és feléje hajoltam, de csak még egyszer megszorította a kezem, és ne dohányozzon jóképű, vidám pillantásával erősen a szemem közé nézett.

Hat éve nem láttam. Nagyon megváltozott; megöregedett, megfeketedett, oldalszakállt növesztett, ami sehogy sem illett hozzá; de a modora éppoly közvetlen volt, s ugyanaz volt nyílt, becsületes, erős vonású arca, okos, villogó szeme és kedves, szinte gyerekes mosolya. Öt perc múlva már nem volt vendég, a családhoz tartozónak éreztük mindannyian, még a cselédség is; szolgálatkész sürgésükön látszott, mennyire örülnek jövetelének.

Egészen másképp viselkedett, mint a szomszédok, akik anyánk halála után ellátogattak hozzánk, és egytől ne dohányozzon jóképű kötelességüknek érezték, hogy szótlanul, könnyes szemmel üljenek nálunk. Szergej Mihajlics, épp ellenkezőleg, vidáman ne dohányozzon jóképű, s egy szóval sem említette anyuskát. Eleinte furcsának, sőt egyenesen illetlennek találtam, hogy a családhoz közelálló jó barát ilyen közönyösen viselkedjék. De azután beláttam, hogy ez nem közöny, hanem aki már kilép, és hálás voltam érte.

Este Kátya a régi helyen, a szalonban terített teához, ahogy anyuska idejében volt, mi ketten Dohányzásról leszokni, mint helyettesíteni leültünk melléje; az öreg Grigorij kihozta Szergej Mihajlicsnak a papa egy régi pipáját, ami valahonnét előkerült, és Szergej Mihajlics, úgy, mint azelőtt, fel és alá járkált a szobában.

miért van harc a dohányzás ellen?

Könnyes szemmel néztem Kátyára. Csakugyan, meleg, jó érzés fogott el ennek az idegen, derék embernek a részvététől.

Kövér a feleségem, nem szeretem már – mit tegyek?

A másik szobából áthallatszott Szonya csipogása és Szergej Mihajlics hangja, ahogy hancúrozott vele. Azután a zongorához ült, és Szonya kezecskéivel verte a billentyűket.

Örültem, hogy ilyen közvetlenül és barátian rendelkezik velem; felálltam és átmentem. Magam se tudom, mért, de úgy éreztem, neki nem mondhatok nemet, s nem magyarázkodhatok, hogy aki már kilép játszom; engedelmesen leültem a zongorához, és játszani kezdtem úgy, ahogy tőlem tellett, bár féltem ítéletétől, mert tudtam, hogy érti és szereti a zenét.

Az adagio hangulata illett ahhoz az emlékező merengéshez, amelyet teázás közben ne dohányozzon jóképű beszélgetésünk felidézett bennem, és azt hiszem, eléggé tűrhetően játszottam. De a scherzót nem engedte eljátszanom.

ne dohányozzon jóképű, aki már kilép hogy abbahagytam a dohányzást

Úgy látom, érti a zenét. Ez a mérsékelt dicséret olyan boldoggá tett, hogy belepirultam. Újszerű, kellemes érzés volt, hogy ő, apám barátja és egyenrangú ne dohányozzon jóképű, négyszemközt, komolyan beszél velem, nem úgy, mint régen, mint gyermekkel.

Kátya fölment Szonyát ágyba fektetni, és ketten maradtunk a fogadóteremben. Édesapámról beszélt, elmondta, hogyan barátkoztak össze, milyen vígan éltek valamikor régen, amikor én még játékaimmal, iskoláskönyveimmel voltam elfoglalva; és elbeszélései nyomán először képzeltem el apámat közvetlen, víg kedélyű embernek, amilyennek addig sosem ismertem. Afelől is kérdezgetett, hogy mit szeretek, mit szoktam olvasni, mit akarok csinálni, és ellátott jó tanácsokkal. Most már nem a régi, mulatságos tréfacsináló volt a szememben, aki bolondozott velem, és játékszereket készített a számomra, hanem komoly, egyszerű, szeretetteljes ember; ne dohányozzon jóképű tisztelet és vonzalom támadt bennem iránta.

Könnyen, kellemesen beszélgettem vele, s ne dohányozzon jóképű mégis erős feszültséget éreztem. Félve ejtettem ki minden szót, annyira szerettem volna magam is kiérdemelni szeretetét, mely eddig csupán azért jutott osztályrészemül, mert apám lánya voltam. Mikor lefektette Szonyát, Kátya is csatlakozott hozzánk, és panaszkodott Szergej Mihajlicsnak apátiámról, melyet addig egy szóval sem említettem.

Magában megvan az, ami kell. Arca mindig olyan vidámnak látszott, hogy csak most vettem észre ezt a sajátos pillantását: előbb derűs volt, majd egyre fürkészőbbé s kissé szomorkássá vált. Egy év múlva már késő lesz. Úgy beszélt velem, mint egy apa vagy nagybácsi, éreztem, hogy állandóan ügyel, hogy egy szinten maradjon velem.

Egyrészt bántott, hogy maga alatt állónak érez, másrészt meg örültem, hogy érdemesnek aki már kilép a kedvemért megváltoztatni viselkedését. Aki már kilép est hátralevő részében hivatalos ügyekről tárgyalt Kátyával. Ez, úgy látszik, kifejeződött arcomon, hangomban. Kikísértük az előszobába. Sietve cihelődött, fölvette bundáját, s pillantása most is elkerült.

Rendes, kedves ember, nagyon kedves, de semmi több. A szörnyű kérdés: "Minek? Tisztán, világosan éreztem, élni azért kell, hogy az ember boldog legyen, és jövőm sok boldogságot ígért. Komor, öreg pokrovszkojei házunk egyszerre megtelt élettel, világossággal.

Régi mélabús hangulatom elmúlt, megfoghatatlan vágyak, reménységek tavaszi, ábrándos mélabúja váltotta fel. Nem úgy éltem, mint tél elején, foglalkoztam Szonyával, olvastam, muzsikáltam, de azért gyakran kimentem a parkba, és sokáig bolyongtam egyedül a fasorokban, ne dohányozzon jóképű egy padon üldögéltem, ég tudja, miről gondolkoztam, mire vágytam, miben reménykedtem.

megéri e a dohányzásról való leszokás?

Éjszakákon, különösen holdfényes éjszakákon néha hajnalig ültem szobám ablakában, néha egy szál blúzban, lopva, nehogy Kátya észrevegye, kiosontam a kertbe, és a harmatos füvön át leszaladtam a tóhoz; egyszer kimentem a szántóra, és éjszaka egyes-egyedül megkerültem az egész parkot. Ma már nehéz felidéznem és megértenem az álmokat, amelyek akkor képzeletemet betöltötték. Ha eszembe jutnak, szinte el se hiszem, hogy csakugyan ezek voltak az én álmaim, olyan különösek voltak, olyan távol álltak az élettől.

Május végén Szergej Mihajlics, amint ígérte, visszaérkezett utazásáról. Első ízben egy estefelé látogatott át hozzánk, amikor ne dohányozzon jóképű legkevésbé vártuk.

Italo Svevo: Zeno tudata Takács Ferenc: Egy dilettáns élet ben, James Joyce születésének századik évfordulóján az ír televízió dokumentumfilmet mutatott be az Ulysses szerzőjéről, Van valaki, aki megért engem? Így Triesztben is, ahová ben érkezett a regényíró, hogy azután ne dohányozzon jóképű hónapos polai kitérőt követően ig egy évtizedet töltsön el az akkor még osztrák-magyar birodalmi fennhatóság alatt álló városban, íróvá érésének és szellemi arculata kiformálódásának legfontosabb évtizedét. A dokumentumfilmben megszólalt az akkor már igen idős Letizia Svevo Fonda Savio, az ban balesetben elhunyt módos trieszti üzletember, Ettore Schmitz - írói nevén Italo Svevo - leánya. Joyce egy alkalommal felolvasta a házigazdának és feleségének, Livia Schmitznek A holtak című elbeszélését, mire Schmitz megjegyezte, hogy valamikor ő is írogatott, két regényt is megjelentetett ifjúkorában, de ezek teljesen visszhangtalanok maradtak, úgyhogy el is ment a kedve az írástól.

A teraszon ültünk, éppen teázni készültünk. A kert már kilombosodott, a sűrű cserjésben már tanyát ütöttek a fülemülék az egész Péter-böjtre. A dús orgonabokrokon itt-ott mintha valami fehér vagy lila ömlött volna végig: a virágbugák kipattanóban voltak. A nyírfasor lombja áttetszőn zöldellt a lenyugvó nap fényében.

Üres volt!

A teraszra hűs árnyék borult. Bőséges esti harmat hullott a gyepre. A parkon túl, a majorból a nap utolsó zajai érkeztek el hozzánk; behajtották a csordát; a bolond Nyikon a vizeshordóval járta a kerti utat, a terasz előtt, az öntözőkannából hűvös sugárban ömlött a víz, és széles tányérban feketítette meg a felásott földet a kikarózott georginatövek körül.

A teraszon, a hófehér abrosszal leterített asztalon fényesre tisztított szamovár csillogott, duruzsolt, körülötte tejszín, perec, sütemény. Kátya párnás kezével háziasan öblögette a csészéket. Megéheztem ne dohányozzon jóképű fürdés után, s a teát be sem várva, kenyeret majszoltam, melyre friss, sűrű tejszínt kentem.

Rövid ujjú vászonblúz volt rajtam, vizes hajam aki már kilép bekötve. Kátya látta meg elsőnek az üvegfalon át.

Felálltam, és be akartam menni, hogy átöltözzem, de Szergej Mihajlics elkapott az ajtóban. Szergej Mihajlics az asztalnál ült, s beszámolt Kátyának ügyeinkről. Mosolyogva nézett rám, és beszélt tovább. Anyagi helyzetünk szerinte nagyon megnyugtató volt. Már csak a nyarat kell itt töltenünk, azután mehetünk akár Pétervárra, Szonya iskoláztatása végett, akár külföldre.

Elmosolyodott, s megrázta fejét.

Hát a dolgaim? Mesélje el, hogyan töltötte idejét. Remélem, hogy nem lógatta az orrát? Amikor elmondtam, hogy távollétében tanultam, nem búslakodtam, és Kátya is megerősítette szavaimat, nagyon megdicsért, szóval, pillantással megcirógatott, mint egy kisgyermeket, mintha joga lenne ehhez. Kötelességemnek éreztem, hogy behatóan és őszintén beszámoljak minden jóról, amit tettem, ne dohányozzon jóképű meggyónjak mindent, amivel elégedetlen lehetett.

Olyan szép aki már kilép volt, hogy teázás után is kinn maradtunk a teraszon, és a beszélgetés annyira lekötött, hogy észre sem vettem, ahogy az emberi hangok lassanként elcsendesedtek körülöttünk. A virágok erősebben illatoztak, bő harmat öntözte meg a pázsitot, nem messze tőlünk egy orgonabokorban fülemüle trillázott, majd hangunkra ne dohányozzon jóképű a csillagos ég mintha lebocsátkozott volna hozzánk.

Csak akkor vettem észre, hogy beesteledett, mikor egy denevér nesztelenül beröppent a terasz ponyvája alá, és fehér kendőm körül szálldosott. A falhoz lapultam, s már-már felsikoltottam, de a denevér éppoly nesztelenül és gyorsan, ahogy jött, kisuhant a ponyvaernyő alól, és eltűnt a kert homályában.

  • Dohányzó tabletták cytisine vélemények
  • Teszt könnyű leszokni a dohányzásról
  • REJTŐ JENŐ: PISZKOS FRED, A KAPITÁNY
  • Tudom, hogyan lehet leszokni a dohányzásról

Engem rég nem tekintenek olyan embernek, akit meg lehet házasítani. Magam sem gondolok már erre, és azóta, szavamra mondom, megkönnyebbültem. Úgy tetszett, nem egészen őszinte a hangja, ahogy ezt mondja.

Harminchat éves, és már befejezte az életét - mondta Kátya.

A nősüléshez pedig más kell. Kérdezze csak meg tőle - folytatta fejével énfelém intve. Mi pedig majd az ő boldogságuknak örvendezünk. Hangjából titkos szomorúság és izgalom csengett ki, amely nem maradhatott rejtve előlem.

Kaptam egy levelet, meg is válaszoltam, nem fűzök hozzá egyéb kommentárt, a válaszom szerintem önmagáért beszél.

Elhallgatott; sem én, sem Ne dohányozzon jóképű nem válaszoltunk megjegyzésére. Ez kitűnő példa, örülök, hogy eszembe jutott Elmosolyodtam, sehogy sem értettem, minek örül, és miért jó, hogy ez az eszébe jutott. Elfogódottan hallgattam, nem tudva, mit aki már kilép. Marja Alekszandrovna teljesen őszinte volt, és én nagyon örülök ennek a beszélgetésnek.

Többet mondok: ez az én számomra is a legnagyobb szerencsétlenség lenne! Amikor Kátya bement, mind a ketten elhallgattunk, s minden elcsöndesedett körülöttünk.