Leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni


Apám néhai Csándy Kornél városi levéltáros, anyám néhai Somos Aranka óvónő. Ha eszébe jutott, mi mindenre kellett már felelnie életében, mindig elkedvetlenedett egy kissé. A negyvenes évek elején sosem ismert felmenői vallását faggatták, a németek bevonulása után azt, hogy gondolkozik az oroszokról. A békekötést követő időszakban arról kellett nyilatkoznia, mi a véleménye a németekről, s igazoló bizottság kérte számon, milyen magatartást tanúsított a háborús években.

Később válaszolnia kellett arra, miféle származék, rendelkezik-e ingatlannal, vannak-e rokonai külföldön vagy internáló táborban, volt-e tagja valamiféle tömegszervezetnek a Horthy-korszak alatt.

Többször megtudakolták, mint gondolkozik Koreáról, a klerikális reakcióról, a szociáldemokratákról, Mindszenty bíborosról, utánanéztek, milyen határig sajátította el továbbképzési anyagát, s ötvenhat végén számot kellett adnia arról, csakugyan férje és anyósa betegsége hátráltatta-e abban, hogy ugyanakkor megkezdje a munkát, mint a többiek, vagy így értelmezte az általános sztrájk gondolatát.

Ügyvédjét az érdekelte, megcsalta-e valamikor Elek, bántotta-e a szó valódi értelmében? Reakciói ritkán voltak élesek, Katalin mindig engedelmesen válaszolt, s Dániel halálának vagy Melinda a válóperükben játszott szerepének elhallgatása kivételével tulajdonképpen őszintén is.

Hosszú időbe telt, míg egyszer ráeszmélt, hogy alighanem semmit sem közölt magáról.

Az ön kérdése

Apja-anyja nevét, foglalkozását Csándy Kornél levéltáros, Somos Aranka óvónő legalább tíz különféle életrajzba, kérvénybe beleírta, de soha senki sem érdeklődte meg tőle, miféle ember volt Csándy Kornél vagy Somos Aranka, s milyen volt az egyik levéltárosnak, a másik meg óvónőnek.

Számtalanszor be kellett számolnia arról is, hogy a ház, ahol megszületett, nem volt családja magántulajdona, hanem szolgálati épület, az anyja óvodája, ám soha senki se kérdezte meg, milyen is volt voltaképpen ez a ház, és nem esett szó sem a krepp-papír lepkeszárnyakról, sem a leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni.

Pedig az első, a legelső, ami eszébe jutott, ha valaki régi otthonát említette, a drótvázra feszített játék szárnyak voltak, meg a sampinyonok erdőillata. Az Óvoda utcai fronton a kapualjból három irányban vezetett út: szemközt a kapuval az udvarba, balra a lakásuk, jobb felől anyja hivatalos helyiségei felé. A belépő a jobb kézt eső lengőajtón túl vitrin szegélyezte folyosóra jutott, ahol mint valami múzeumban, papírszárnyak, rongybabák, linóleumállatok, fajátékok és labdák ültek a polcokon a szekrénysor üvege mögött, s a padlófertőtlenítő hideg klórszaga egybeolvadt az állandó kakaóillattal: Matild a folyosó legvégén, a konyhában kondérszámra főzte a kakaót meg a tápszert az óvodásoknak.

A vitrineket munkaidő után zárva tartották, Katalin többnyire üvegen át nézte a játékszereket, így választott magának lepkeszárnyat is, amely ritkán került rá, mert kevés pillefelszerelés volt a gyulladáscsökkentő orrspray vény nélkül, s anya nem kivételezett a gyerekével.

Az utcára két hosszú foglalkozási terem nézett, ahol törpe asztalok körül törpe székek guggoltak, a falakat meg meseképek díszítették, ómódi, valami jótékony alaptól örökölt, jobbára félelmes illusztrációk: egy sziklára könyöklő farkas, amelynek óriási szabóollóval éppen most vágja fel a hasát az öreg kecske, s rosszkedvű gidácskák fészkelődnek elő a gusztustalan résen át, és egy oltárkép nagyságú Hófehérke, amely olyan halott volt, amilyen halott csak lehet valaki, töksárga, beesett arcú, hegyes orrú, szálkaszerű ujjai imára fonva a koporsóban.

  • Orvos válaszol - Protexin
  • Nekem refluxom van,most éppen gyógyszer nélkül is elvagyok.
  • Amikor kilép a dohányzásról
  • Jogunk van tudni, de elhallgatják, hogy mi veszélyes és mi előnyös számunkra!
  • A hus nyomán.
  • Ajándék a dohányzásról lemondó személy számára

Katalin vécére is az óvodába járt, oda irányították, mihelyt totyogni kezdett, mert ott testalkatához méretezett csepp ülőke várta kis fenekét, s hozzászoktatták az állandó kézmosáshoz. Anyja nem tréfált, ha tisztálkodásról volt szó, emberen-tárgyon üldözte a szennyet. Katalin sokszor elnézte, mikor takarított, mint sújt le egy poros csíkra, hogy csap rá vizes ronggyal egy foltra, micsoda erővel és haraggal. Anyja félelmes volt ilyenkor, nem úgy söpört, mosott vagy mosogatott, mint más, Somos Aranka gyilkolt, megölte a piszkot.

Magánlakásukba lépcső vitt, egymásra merőleges, dupla lépcső. A valódinak kőfokai a lakás küszöbéig emelkedtek, a másik keresztbe szembefordulva ezekkel a kőlépcsőfokokkal, fából készült, és a magas folyosóablakig kapaszkodott. Voltaképpen nem is lépcső volt, hanem valami masszív átmenet egy stelázsi meg egy emelkedő télikert között. Somos Aranka rengeteg virágot kapott a szülőktől, akik versenyezni próbáltak egymással az óvónő megajándékozásában, azok között az együgyű keretek között, melyeket anyagi lehetőségük és az óvodához legközelebb eső bánatos kis virágkereskedés megengedett.

Fikusz, hortenzia, begónia, vízipálma és aszparágusz guggolt a polcokon, a kereskedésben nem volt választék. Csak kaktuszt nem hozott senki, Katalin miatt, szülővárosában mindenki tudta, hogy a kaktuszos ház lánya sose megy férjhez.

ártalmas e a dohányzás azonnali leállítása

Ez az ablakig futó falépcsőzet volt a kertjük, udvarukon nem voltak gruppok, nem lehettek a kinti torna- és táncgyakorlatok miatt. Ha udvari foglalkozás volt, anya kinn állt a gyerekek formálta kör közepén, álla alatt hegedűje, táncolt, énekelt vagy tornászott, és a gyerekek meg Katalin utánozták a mozdulatait.

leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni leszokni a dohányzásról és mellkasi fájdalomról

Leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni sokkal később, mikor már az emlék hozta vissza a képet, riadt meg Somos Arankától, ahogy ott dalolgatott meg hegedült a kör közepén: olyan súlyos és szomorú volt a vidám dallamocskák között, mint a kő. Ha az ember felment a valódi lépcsőkön, az előszobába léphetett be. Onnan nyíltak a lakóhelyiségek, a férfiszoba, az ebédlő meg a háló, mind egy irányban, ügyetlenül, ahogy a régi építkezés megszabta a sorrendet.

A férfiszoba apa birodalma lett volna, ám apa legtöbbször kirohant belőle, mert gyakran jött hozzájuk vendég, s azokat, ahogy a leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni előírta, a férfiszobában illett fogadni, az volt egyúttal a szalon leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni. A levéltáros, valahányszor megszólalt a kapucsengő, félrehúzta az ebédlőfüggönyt, kilesett, s ha kiderült, hogy megint anyához jött látogató, kimenekült az udvari kapun át a vásártér felé.

Ezt se kérdezte meg soha senki Katalintól, milyen volt apa, mikor elfutott az óvodából a levéltárba, félig begombolt köpenyegben, szitkozódva, hogy nem maradhat meg a saját falai között, sem azt, mint nézett utána ő, felkapaszkodva a foghíjas téglakerítésen. Apa tűnő alakja mindig más volt, viharban félelmetes, esőben szánalomra méltó, vásár idején groteszk, mert az óvoda hátsó fala és az udvari kapu előtt nagyvásár idején ott álltak a bódék, és a hűsölő artisták fehérpirosra festett arca ránevetett a szaladó levéltárosra, vagy vattacukrot hömbölygettek mellette, és az erőművész nagyot csattantott a fülébe a kalapáccsal.

Surgut dohányzási kódolásában

Katalin, míg kicsi volt, gyakran utánafutott apjának ilyenkor, úgy szánta, hogy mennie kell, nem ülhet otthon békességben: zavarják. Apja többnyire meg is fordult, és megvárta a gyereket, mikor felfigyelt csattogó szandálkái zajára, mert apa Dániel szökéséig nyíltan szerette őt, néha még a karjára is vette, úgy vitte ki a vásári zsibongásból, ne lökjék-hányják a nagy forgalomban.

Fél napokat eltöltött mellette a levéltárban, meg se moccanva, mint az egér; apa ráültette végtelen irományhegyekre, s ő a tékák tetejéről, ahonnan nem ért földig a lába, nézte apát, aki keres valamit a papírok között, de leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni találja.

Katalin négyévesen, hatévesen, kilencévesen is érezte, hogy nem is fogja megtalálni soha, akárhogy keresi. A gombák a jegenyék alatt nőttek a bokrok mélyén. Tizenkét jegenye állt a két udvarfal mentén, hat a vásártér, hat a szomszéd ház kerítésén túl bókolva a szélben, s alattuk ugyancsak hat-hat fehér bogyótermésű bokor, tövük körül zöldes, nyáron is avarszagú folt, amelyen fel-felütötték fejüket a gombák.

Helyszínek

Ha felnézett, a gallyak szövedékén át a jegenyefák csúcsát látta, s a faormokra feszített eget, odalenn meg a bokrok alján a gombák szívós és törékeny népe állt, amely valahányszor tálba került, rövid idő múlva újra felbuggyant, mint egy sor tömör buborék.

A gomba a konyhában mindig sárgás színűre pirult, mikor metélni kezdték, mintha élőlény volna, s szégyenkeznék leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni sorsán, hogy erdei leheletből és leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni örökkévalóság dacából étellé kell válnia egy fazék fenekén, s időbe telik, új esőbe, pár napba, míg utódja megszületik, átfúrja fejét leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni televényen, és bosszút áll friss születésével az ő veszte miatt.

A hálószobában hárman aludtak, apja-anyja meg ő. Matild szobája a termeknél, az óvoda konyhája mellett nyílt. Dániel a férfiszobában hált, nagyapa, akit Katalin csak hallomásból ismert, a konyhában. A konyhában alapvetően, megjavíthatatlanul rossz volt a csap, folyton bőrözni kellett, mindig apa bőrözte, nem hívtak szerelőt. A levéltáros eleinte utálta az ilyenfajta munkát, panaszkodott, nem hagyják kutatásaiba mélyedni, csak nyugdíjas korában babrált szívesen a csappal, mikor Matild már kereste számára az elfoglaltságot.

Ha megjavította, pár napig jó volt, aztán megint csak elkezdett sírni, sírt vagy két hétig, nem nagyon törődtek vele, a vízszámlát a város fizette, senkit sem érdekelt a vízdíj. Csak ha Matild kijelentette, nem bírja hallgatni a csöpögést, mert idegesíti, kezdődött el megint a játék, apa kontármunkája. Katalin sokszor eltűnődött rajta, milyen lehetett nagyapja élete a konyhában, míg hallgatta, mint pottyannak a kiöntőbe a vízcseppek, és nézte, hogy motoznak az égen a jegenyegallyak odakinn.

A kamrában mindig hideg volt, mert csikorgó fagyban is tárva tartották az ablakait. A feldolgozott disznó kolbásza, sonkái ott lógtak a mennyezet alá rögzített rudakon, ha befújt a szél, meg-megmoccantak az oldalszalonnák, körbefordult a gömböc.

Füstölés szaga meg almaillat keveredett el a lisztesládák leheletével: az óvónő, mint egy malomban, falba épített, felülről nyitható lisztesládákat tartott, és mindig maga sütötte a kenyeret. Somos Aranka úgy gyűjtötte a tennivalókat, mint más a pénzt. Ha eljött az este, és Katalint leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni, anyja hangja élesen vagy fokozatosan leszokni a dohányzásról sokáig behallatszott hozzá az ebédlőből: Somos Aranka felsorolta, mit végzett aznap, hányféle keserves munkát.

Katalin mindig azon aludt el, mennyit is kell az ő anyjának dolgoznia, s hogy Matild, a dajka, aki egyben cseléd is lett volna náluk, voltaképpen leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni kevesebbet tesz-vesz, mint asszonya. Hogy apa és Matild között mi van, véletlenül tudatosodott benne, s szerencséjére egyik felnőtt se vette észre, mikor felkapaszkodott Matild szobájának piros téglákkal cifrázott ékítményein a dajka alacsony ablakáig, s belesett rajta egy kora vasárnap délután, míg anyja a frissen mosott függönyöket csíptette vissza a karnisrúdra az óriási létra tetejéről, egyedül.

leszokni a dohányzást egy órán keresztül

Mikor visszaereszkedett a földre, megpróbálta lerajzolni a bokor alatti nedves földre, amit látott, a furcsa mozdulatokat, ám a póz, amelyben apját és Matildot találta, kifogott rajzoló készségén.

Katalin kezdetben nem vonzódott Matildhoz, Matild se sokat hederített rá, a dajka, akárcsak Somos Aranka, minden energiáját kiadta az óvodások között, nemigen maradt türelme a mellette élő aprósághoz, Katalin az ellesett jelenet után egy ideig idegenkedett tőle, maga sem tudta, miért. Később, sokkal később kezdett csak gondolkozni rajta, hogy talán Matild sem egyszerűen csak az a szajha, akinek süldő leány korában gondolta, mikor már pontosan értette hajdani, megfejthetetlen élményét.

Matild más volt, mint aminek képzelte, Katalin egész életében mindig mindenki más volt, akit csak ismert, mint ahogy hitte, sokkal bonyolultabb személyiség. Nóra halála után még keresni leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni próbálta a dajkát, aki ott ült a levéltáros holtteste mellett a férfiszobában, míg anyja a konyhában vasalta azokat az ingeket, amelyekről tudta, hogy Csándy Kornél soha többet nem fogja viselni.

leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni a pattanás elmúlik, ha leszokik a dohányzásról

Ám Matild nem élt már, ő is elveszett, mint annyi minden, mint maga az óvoda is, amely a városrendezés alkalmával bekerült az új műszaki egyetemet a város szívével összekötő sugárút vonalába, s úgy eltűnt mindenestül, lisztesládáival, jegenyéivel és csepegő csapjával együtt, mint a köd. Házuknak óriási, dupla padlása volt és hosszú, mély pincéje.

The Project Gutenberg eBook, Farkasvér, by Jack London, Translated by Mária Dobosi Pécsi

Állatot az óvodai szabályzat értelmében nem volt szabad tartaniuk, disznóikat idegenek hizlalták, és feldolgozva szállították kamrájukba, mikor beállt a fagy. Az egyetlen, amit a városi egészségügy és anya tisztaságszeretete megtűrt az állatvilágból, a galambdúc volt.

  1. Ha abbahagyja a dohányzást, akkor növekedni fog
  2. A dohányzáshoz kapcsolódó betegségek
  3. Dohányzás kódolása vinnitsában
  4. Взгляни на эту мозаику, Элвин, - сказал Шут.
  5. Он есть чистый разум, и его познания кажутся безграничными.

Sokkal magasabbra építették, mint más házakban, mintha anya azt képzelte volna, ha olyan szokatlanul fenn élnek a madarak, nem piszkolhatnak a gyerekek fejére.

Persze így is előfordult valami baleset, anya undorodó szájjal cipelte a kárvallottat a vízcsap alá, s a merénylet napján bizonyos volt, hogy délben vagy este galamblevest esznek.

hagyja abba a dohányzást verejtékben leszokni a dohányzásról sms nélkül

A galambért Matildot küldték fel, mert Dániel nem vállalta a hóhérkodást, Katalinról nem is beszélve, aki elbújt a pincébe, ha gyilkosságra került a sor. Eleinte megpróbált nem enni az állatból, amely számára még nyomorult leveske formájában is valami hussanás maradt, fehérség, enyelgő puha hang. Akkor anya néhányszor irgalmatlanul megverte. Később tiltakozás nélkül megette a galambot, mint ahogy mindent megevett teljes életében, az óvodában nem volt szokás válogatni.

Dániel se válogathatott, akinek pedig sokkal fényesebb szeletkéje jutott a gyerekkornak, mint a húgának, ott hamar megtanulták, hogy a dúcban nem madár leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni, hanem étel, amely semmivel se jelentősebb vagy siratni valóbb, mint a meghámozott krumpli.

Gyakran járt otthon, ezért sokan irigyelték. A hazatérés nem mindenkinek sikerült, s akik kimaradtak belőle, haragudtak azokra, akik annyiszor látogattak vissza, ahányszor csak akartak. Henriett eleinte megpróbált mentegetőzni, elmondani, milyen boldog volt abban az otthonban, milyen tudatosan gyűjtötte már gyerekkorában is a házukhoz, létformájukhoz kapcsolódó emlékeket, ám érvei nem tudtak meggyőzni senkit, hát abbahagyta a magyarázkodást. Úgy látta, egyik-másik társa úgy néz rá ilyenkor, mint a kék zseblámpa világosságában a Katona.

Továbbképzésen, főleg az ötvenes évek legelején, gyakran szóba került szülővárosa, Mecser. Katalin elfelelte róla az adatokat, melyeket a brosúra közölt, elmondta, mennyi lakóház épült ezen a vidéki helyen, milyen új gyárak létesültek, milyen műegyetem, hogy villamosították környékét, s mint épült ki tanyavilágának iskola- és egészségház-hálózata is. Nem kérdezték, hát nem említette, hogy neki több köze van ehhez a vidékhez, mint másnak.

Míg a villamosításról felelt, ott libegtek emlékei között a gázláng pilléi az Óvoda utcán, ahol élt, mert arrafelé gáz világított gyerekkorában, s az estét a lámpagyújtogató hozta magával egy hosszú boton, mellyel megpiszkálta a lámpaüvegbe rejtett kis harisnyát, s mozdulatától hirtelen felizzott a fény. A Nóra eltűnése utáni nyáron Anyuci esdeklésére, aki pontosan érzékelte, mint változott meg az otthonuk hőmérséklete, Elek rászánta magát egy Ibusz-utazásra, hogy megismerkedjék Katalin kislánykora színhelyével.

Akkor sorra mutogatta a látnivalókat férjének, csupa olyat, amit addig ő maga sem ismert, a tág utcákat, a tudományos intézeteket, a szépen berendezett, gondosan válogatott anyagú múzeumot meg a műegyetemet. Álomban jár az ember olyan ingoványos talajon, mint ahogy ő mozgott a fényreklámok, a gyárak, a haladás e megifjult városában, s átélte, hogy ami volt, eltűnt, új épült helyette, szebb, praktikusabb, időszerűbb, mint az a homályos, szegényes leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni, ahol gyermekéveit töltötte.

The Project Gutenberg eBook of Farkasvér, by Jack London

Hiába nézett meg tárgyilagos jó érzéssel minden új épületet, riasztotta a régiek hiánya, mert nem a fejlődést érzékelte, csak a változást, amely azonos a múló idővel, s mely behörpöli őt is egyszer emlékestül, mindenestül, mint ahogy behörpölt kővályút, gázlámpát, lámpagyújtogatót, köves utakat egymás után. Akkor ott, Elek oldalán lépegetve a kiszélesített, megifjított utakon, mindent odaadott volna, amit még a jövő tartogatott számára, ha még egyszer végigfuthat az eltűnt Óvoda utcán, a gázlámpák között úgy, hogy a gyalogjárót piros, egyenlőtlen téglák borítják, és húsvét is van, gyerekkori húsvét, a katonák elsütik puskáikat a feltámadás tiszteletére, az utcákon bíbor templomi zászlókat hoznak lassú menetben, egyik felükön bárányos, a másikon molnárkék köpenyeges, gesztenyeszín szakállú szelíd Jézus, és a processzió gyertyái mögött leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni alázatos serege ballag, rongyba burkolt mezítlábasok, pedig Katalin iszonyodott a kolduló emberek országától, a villanytalan vidéktől, templomi zászlókhoz sem volt köze, mert kálvinista hitben nevelték fel, s az egész feltámadási körmenet nem az ő vallásának emléke volt, csak a gyerekkoré, amely méghozzá se felhőtlen, leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni tündérszép, se zavartalan nem volt semmiképp.

Ottjártukban kimentek a temetőbe is. Házukat, ha akarja, se tudta volna megmutatni Eleknek, hát csak az új sugárúton sétáltak végig, s magának mondta fel magában, itt vagy ott mi állt valamikor. A sugárutat kétoldalt zsenge platánok szegélyezték, az út végén ott magaslott az új műegyetem, nehéz volt elképzelni, hogy erre valaha utcák futottak, apró házak eregették a füstöt, s itt kanyargott az Óvoda utca is.

Katalin utca

Nyoma se maradt, még csak a vásártér helyén is ligetecske virult. Az egyetlen, ami elé oda tudta vezetni Leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni, az illedelmes és viszonylag változatlan három sírkő volt, de azok előtt is átélte, milyen reménytelen bármibe is belevonnia férjét, ami örökre elsüllyedt örökségéhez tartozik, és még ha Eleknek igazán igénye volna is rá, hogy meghallgassa, csak hebegni tudna, mert az emlékek átadhatatlanok.

Elek megnézte apja sírját, anyja sírját, hajlandó volt elgyalogolni a távolabb pihenő nagyapához is, látott három rideg, tisztességes rendben tartott végső nyugvóhelyet, amelyek közül egy sem emlékeztetett az Ifjúság szobrára, a nevek és dátumok pedig nem mondtak neki semmit.

Ám Katalin tudta, hogy nagyapa sírjában ott porlad a tiltakozás, apáéban a csalódás és a reménytelenség, anya sírjában meg a kétségbeesés és a nem békülő gyűlölet, és emlékezett az albumra is, mely megőrizte nagyapa arcát, vidám szemét, szépen formált ujjait a kicsit frivol, ezüstfejű bot tetején, anyja szigorú, keskeny száját, nehezen hajló derekát, mozdulatait, amelyek oly leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni illettek a tánchoz, látta apja eleven arcát is, azt a római arcot, amelyet isten tudja melyik ősétől örökölt, óriási boltozatos koponyáját, hórihorgas, hajlott termetét.

Elek szenvedett az unalomtól, nézte a fantáziátlan szalviacsíkot a sírok mentén, megpróbálta kitalálni, mi is az, amit lát.

Elek csak az elegáns virágokat ismerte. Visszafelé a vonat megállás nélkül futott Pestig. Az országjárók egy része énekelt, Elek, bár többször elmondta, hogy le se tudja hunyni a szemét, ha vonaton ül, pár perccel az indulás után elaludt. Katalin a régi patika nevén törte a fejét, s elmosolyodott, mikor sikerült rájönnie; Az áldott balzsamhoz, így hívták Grósz bácsi patikáját.

Mecser neon ostorlámpái még látszottak. Akár valami dupla gömbben, a régi város ott volt új önmaga közepén, s mint a Walkürt a tűz gyűrűje, gázlángocskák együgyű hogyan kell leszokni a dohányzást? sövényezte körül Katalin emlékeiben. Bátyám, Csándy Dániel szigorló orvos… Dánielről gyakran beszéltették, csak sosem azt akarták tudni, amit Katalin fontosnak érzett. Mindig öröm fogta el, ha meghallotta testvére nevét, s ha olyan kérdéseket kap, melyek bátyjával való viszonyának lényegére vagy a benne élő Dánielre vonatkoznak, szegényes szókincse bizonyára kibővül, megfényesedik.

Ám Elek volt az egyetlen, aki jól tudta leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni, s ő is csak ismeretségük első idejében, míg rá nem eszmélt, milyen sokat jelentett Katalin számára Dániel, akkor aztán megsértődött, ritkán hozta szóba azontúl.

Elek Melinda megjelenéséig olyan volt, mint egy gondos háziasszony, naponta kiszellőztette, leporolta élete történetét, neki voltak halottai, fájdalmas vagy boldogító momentumok a múltjában, Elek állandóan emlékezett, s Anyuci fő tevékenysége évekig ki is merült abban, hogy segítsen neki emlékezni. Egyazon házban három ember nem beszélhetett a múltjáról, annál kevésbé, mert Elek nem érezte természetesnek azt a hangot, ahogy Katalin a bátyját dicsérte. Mihelyt nyilvánvalóvá vált, hogy férjét elkedvetleníti rajongásával, Katalin elhallgatott.

Míg szerette férjét, megviselték Elek emlékfélórái, sírva zárkózott be a fürdőszobába egy-egy Micóról szóló beszámoló után. Mikor nem érzett szerelmet többé, már tudta úgy hallgatni Anyucit vagy akár Eleket, hogy stoppolt, leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni varrt fel vagy beszegett valamit közben.

Tulajdonképpen nem is igen értette, miről van szó, nem fájt, nem izgatta, akármiről beszéltek. Ilyen órákban Katalin is visszafelé lépegetett a maga életében azon a szabad úton, amelyen még nem Elekkel járt együtt, s megpróbálta kiegészíteni emlékeiben leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni, aminek akkor, kicsi korában, még nem volt tudatos tanúja.

Mondatok tértek vissza ilyenkor, melyeket anyja oly gyakran elismételt, az óvónő furcsa filozófiájának összegezése, mellyel már akkor is hatni akart lánya világképének kialakítására, mikor leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni még a legegyszerűbb fogalmakat sem ismerte, s gondolatai nem szálltak leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni az étkezés vagy a babakocsi körén.

Orvos válaszol

Az élet szenvedés. Anya nemcsak neki, Matildnak és minden vendégnek is elmondta fogantatása okát, Somos Aranka kiváló uzsonnákat adott félszeg, túl hangos vagy túl gyerekes szaktársai számára, s míg fölszelte a kalácsot és csordította a kakaót, elpanaszolta, milyen gyötrelem férfival hálni, milyen utálatos dolog voltaképpen, s bizony, ha nem érzi kötelességének, hogy engedjen második férje sürgetésének, aki gyermekre vágyott, sose szülte volna a kislányt, aki csak bajra nő.

Anya beszélt, közben kifújta Katalin orrát, tiszta kötényt adott rá, s míg végtelen türelemmel elsimította vékony lábán a fehér harisnya ráncait, leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni, milyen felesleges bármire is vágynia, az évek csak csalódást hoznak, bánatot: akit megszeretünk, előbb-utóbb elveszítjük, legjobb, ha az embernek nincs senkije, semmije.

Katalin gyerekkora felett úgy suhogtak anya mondatai, mint a fekete madarak, szerencsére nem volt annyira eszes, hogy hisztérikussá váljék próféciáitól, de valami állandó rossz érzést azért keltett benne mindaz, amit hallott, s később, bátortalan akciói, passzivitásának boncolgatása közben nemegyszer jutott eszébe: talán harcosabb egyéniség vált volna belőle, ha nem hallja örökké, hogy minden mindegy, és az utak végén úgyis csak katasztrófa várja az embert.

Annak is sokkal később jött el az ideje, hogy rájöjjön, Somos Aranka filozófiája közönséges halandókra, főleg önmagára, Matildra, halott és élő férjére és Katalinra vonatkozott: Dániel nem esett a gonosz végzet hatalma alá. Anya voltaképpen nem hitte, hogy az élet meg ne hunyászkodjék Dániel előtt, aki olyan ügyes a tanulásban, a sportban egyaránt, s ha mosdáshoz készül, tökéletesen formált test tűnik elő trikója alól.

Miután a fiú eltűnt a házból, s igazán oka lett elemlegetni az emberi sorsok céltalanságát, nem beszélt többet se szomorúságról, se végzetről, vendégeket se hívott, kiköltözött aludni Dániel üresen maradt ágyába, csak rettenetes munkaszenvedélye maradt épen, olykor még éjjel is járt-kelt némán, leszokás után hagyja abba a dohányzást valami tárggyal, szerszámmal, kosárral a szobákon át vagy az udvaron.

Katalin imádta Eleket, mikor a felesége lett, s az óvónő leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni őrizte meg attól, hogy hamarabb el ne játssza az életüket, mint ahogy úgy is megtörtént. Kislány korában átélte, mint fullaszthat az irgalmatlan szeretet, tudta, fegyelmezettebben kell viselkednie, ha azt akarja, hogy Elek jól érezze magát mellette, mint teste-lelke indulatai diktálják. Anyjától éveken át félt, felvisított, ha arra riadt fel éjjel, hogy feléje hajlik, és apját hívta, mert anya volt, aki beadta az orvosságot, dezinficiálta felsebzett térdét, és rákényszerítette mindarra, amit a felnőttek világába való beilleszkedés a kisgyerek életében jelent, a gyöngédségnek még csak a látszata nélkül.

Anyja volt az is, aki minden apró reményét előre elhervasztotta közléseivel: ne áltassa magát, úgyse sikerül, amit tervez. Reflux mellkas lány későbben világosan látta, mi volt a szerepe Dániel életében, s azt is, hogy gyerekkorában, anélkül hogy tudott volna erről, részese volt valami számára akkor még felfoghatatlan komédiának, s csak amikor visszanézett a tovatűnt ház és a kivágott jegenyék felé, vette észre, hogy éveken át olyan színdarabban ágált, amelynek többi szereplője sose felelt végszavaira, tőle függetlenül játszott valami titokzatos súgólyuk előtt, s ő hiába akart részt venni a produkcióban, társai nem vették észre jelzéseit, sőt a közönség se rá figyelt, pedig a színpadon volt ő is mindvégig, csak arra a másik háromra.

Bátyja éppen tíz évvel volt idősebb nála. Mikor Katalin nagyobbacska lett, gyakran hallotta tőle, milyen mulatságosnak találta, amikor először meglátta anyja mellett. Anyjuk, mesélte Dániel, úgy feküdt a gyermekágyban, mint egy kimerült, rosszkedvű tigris, Katalin meg piros volt, pocsék, és csecsemőkorában egy kicsit hasonlított az apjához. Bátyja azt állította, a levéltáros sírt, mikor meglátta a lányát, és sokáig meghatottan fújta az orrát egy anya mosta, mészfehér zsebkendőbe.

Dániel jó volt a húgához, azon a semmit se jelentő, felszínes módon, ahogy érzelmi kapcsolatait vállalni tudta, szívesen ringatta, még etetni is hajlandó volt, vagy frissen pelenkázni, ha bőgött.

Sokat játszott a gyerekkel, csókolta, kacagtatta, az meg elragadtatásában repesett, táncolt az ölében, így aztán tovatűnt alakja leginkább úgy rögzült meg Katalin emlékei között, hogy Dániel jelentette házukban a nevetést.

Imádta a testvérét, semmit se változtatott érzelmein, amikor ráébredt, hogy Dániel jóindulata elég komplex érzések és szándékok eredménye, vagy hogy a fiú nem olyan hűséges, mint ő maga. Kicsi korában még nem fogta fel ezt, először, legelőször Dániel távozása éjszakáján kezdett gyanakodni erre, részint, mert úgy el tudott menni, ahogy elment, részint, hogy nem vitte magával a hegedűjét.

Asszonyfejjel persze már arra is rájőtt, hogy Dániel valószínűleg nem is szerette a zenét. Egyszer, egy ebéd előtt, véletlenül felemelte anyjuk hegedűjét, leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni alá illesztette, utánozva a mozdulatot, amelyet annyiszor látott. Akkor hozták be a levest, Somos Aranka még nem ült asztalhoz, előbb át akarta hangolni a hangszert. A levéltáros kitépte a fiú kezéből, azt ordította, ő is színházi muzsikus akar-e lenni, mint az apja, s azt ígérte, ha még egyszer meglátja a kezében, a fején veri szét.

Az óvónő rendet teremtett, maga is kételkedve nézett a hegedűre, mert Eriknek többnyire nem volt állása kurta életében, ám amikor meglátta Dániel szemében a dac és riadalom kettős csillogását, s érezte, hogy férje ezzel az erőszakos mozdulattal megsértette a fiút, kijelentette, a gyerek nyilván muzikális, zenére fogja taníttatni. Dániel attól fogva hetenként kétszer zeneórára járt, vígan cincogott tanulóhegedűjén.

Az első növendékhangversenyre, amelyen szerepelt, Somos Aranka és Katalin ment el csupán, Katalinnak ez volt az első kilépése a világba, addig csak templomba vitték. Ott ült a felnőttek közt a koncertteremben, arasznyi új szoknyájában, időnként boldogan harangozott a lábával — anyja ilyenkor rávert a térdére —, s valahogy ez az est is megrögzült emlékei között, a sok fény, saját, új, piros ruhája, amelyhez gyönyörű lakkcipő tartozott, s a pódiumon egyszer csak feltűnő Dániel, akinek már akkor is tapsoltak, mikor még fel sem emelte leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni vonóját, Dániel, hosszúnadrágban, habfehér, fodros ingben, aztán a hangok, egy gyerekdarab incselkedő hangjai, valami dal, amelyet sok-sok év múltán még egyszer meghallott és megismert a rádióban.

Valami idegen állomásról szállt a hang, és minden benne volt valamiképpen, piros ruha, piros szalagok, fodros ing, a csillár, az est, amikor minden mintha hullámzott vagy emelkedett volna körötte, mert életében először nem önfeledten, hanem tudatosan boldog volt. Aztán Anyuci elcsavarta a rádiót, azt mondta, mi jut eszébe, Micóka halála évfordulója van, és Katalin tudta, hogy a dallam, amely egyszer, egyetlenegyszer még visszatért és ráfénylett a gyerekkor leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni, most elmegy oda, ahonnan minden fényesség sugárzik, ami széppé és könnyűvé teszi az életet, elmegy, mint Dániel elment valaha, akiből egyéb se maradt volna emléknek, csak ez a dallam, ha ideje és módja lett volna rá, hogy megvárja a címét, és megvegye valami kottán, gramofonlemezen.

Anyuci azt mondta, nemsokára megjön Elek, mire hazaér, jó leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni feldíszíteni Leszokni nehezebbé vált nehezebb lélegezni sírját, ő maga olyan gyönge és beteg a szomorúságtól, amiért ezt a gyásznapot ismét meg kellett élnie, hogy elképzelni se tud akkora vállalkozást a maga számára, mint egy villamosút a Farkasrétre.